2010. szeptember 13., hétfő

Paprikás szelet ,ahogy anyósomtól tanultam

  Anyósom Somogyból származott és nagyon jó konyhát vitt.Fiatal asszonyként,még szinte lányként kerültem mellé.Mivel nagy családra főzött, szinte a kézilánya voltam éveken át.Elleshettem a fortélyait, receptjeit. És bizony erre az iskolára nagy szükségem is volt,hisz otthon nálunk nem kellett a konyhával foglalkoznom,anyám mindent megcsinált.  Emlékszem szavaira: " Te csak tanulj kislányom. "
  Ezt a paprikás szeletet is tőle vettem át, idestova 35 éve.
  Jó ujjnyi vastagra felszelek sertés tarját.Magasabb peremű nagy  serpenyőbe olajat forrósítok és amikor föléje tett kezemmel már érzem a meleget,egymás mellé belerakom a tarja szeleteket. Mikor megfehéredik az alsó felük, megfordítom őket és fehérre sütöm a másik oldalukat is.Ha ez kész,kiveszem a hússzeleteket egy tányérra, a serpenyőben maradt zsiradékra rászórom a csíkokra vágott vöröshagymát, megszórom az egészet őrölt paprikával, mivel mi szeretjük ha csípős,  van benne erős is.Ekkor teszem vissza rá a húst. Megsózom, a tetejére aprítom a fokhagymát, őrölt borsot és felöntöm kevés vízzel.Nem kell sok, ne lepje el a szeleteket a víz, ha lesült inkább még töltök kicsit utána.
  Alacsony hőfokon fedő alatt párolom megpuhulásig.
  Ha kellően puha a hús,akkor zsírjára sütöm.

  Többször rá kell nézni és óvatosan megkeverni vagy csak rázogatni,mert a hagymától és a fokhagymától könnyen lekap.
  Tálalás előtt apróra vágott ,keményre főzött tojással megszórjuk és tarhonyával vagy rizzsel tesszük a kosztosok elé.

  Hozzávalók:
 - 1 kg tarja
 - 1 nagy fej vöröshagyma
 - 4 gerezd fokhagyma
 - 0,5 dl olaj
 - őrölt paprika ( lehet csípős is )
 - őrölt bors
 - só
 - 2 db tojás keményre főzve

 -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése