Nem jó szájízzel írok most. De muszáj kiadni magamból.
Mint már írtam, én a flaszteron nőttem fel, városlakó gyermek voltam.
De apróságként, majd később a vakációkat hosszú évekig falun élő nénémnél töltöttem, hisz anyám dolgozott.
Csodás emlékeim maradtak ezekről az évekről.
A falu, a "magyar" falu nekem jelentette az összetartást, a barátságokat, a szomszédból áthozott tányér sütiket, a tor idején küldött és kapott kóstolókat. A különböző, nekem ismeretlen és idegen, talán éppen ezért roppant érdekes szokásokat.
Büszkén vittem a szakajtóba rejtett kenyeret a pékhez, hisz ott sütötték ki.
Boldogan mentem fejés után a csarnokba, ahol leadták a lefejt tejet.
Mondanom sem kell, hogy mindkét helyen jóízű beszélgetéseket ácsorogtam végig szájtátva.
Mindenkinek kellett köszönnöm. Ha nem ismertek, bizony megkérdezték: Kislányom, kinek a lyánya vagy. Nem elírás. Bizony apám lyánya voltam ott.
A nevetős, bolondozós szüretek, a disznóvágások, a kukoricatörés. Minden ott voltak a család, a barátok, a szomszédok. Vagyis---mindig jött a segítség.
Később, 20 éves fiatalasszonyként az első saját házunkat is falun vettük, hisz akkor is ott volt megfizethetőbb.
Nyár közepén költöztünk idegenként egy kis somogyi zsákfaluba, egy rég nem lakott hatalmas sváb házba.A kertben magasan állt a dudva, a baromfi udvaron csak hatalmas kórók meredeztek.
De a költözést követő napok arról szóltak, hogy jöttek a szomszédok
." Hoztam pár tojást, mert nincs még tikotok"
Kosár paprikával, mert még nem dógózik a kert, csibével, gyümölccsel, volt aki füstölt dolgokat hozott.
Majd jövőre lesz nektek is
Hangsúlyozom, nem voltunk szegények.( még bőven az " átkos"-ban).
És mégis, nem csak bámultak ránk , nem voltunk gyüttmentek, befogadtak bennünket abba a kis közösségbe.
Mikor az első gyermek születése után elköltöztünk, az egész falu búcsúzott tőlünk.
Aztán újra városlakó lettem. Jobbnak láttam a gyerekek miatt.
Tán 8 éve, hogy újra falura költöztem. Vissza a gyermek szemével oly szépnek látott néném falujába.
Csodás helyen élünk, a természet ölén. Ha "városi" ember vetődik hozzánk, mind itt szeretne élni.
De valahogy megkopott a fény. Mást kaptam mint amire emlékeztem. Itt nem fogadják el az "idegent".Csak gyüttment vagy. Csak idegen maradsz. Lassan behúzódsz a saját vackodba.
8 év alatt nem sikerült elérnünk, hogy ha havazik tiszta legyen az aszfaltutunk. Pedig jó nagy lejtő vezet le a faluba. A falu legnagyobb lejtője.
Míg a fiuk itthon voltak, éveken át lelapátolták az egész utcát. Száz méterekben beszélünk.
Most péntek óta nem tudtam lemenni, hisz tiszta hó és jég az út. Öngyilkosság lenne kocsival nekiindulni. Gyalog pedig sajnos nem tudok. Le még csak lejutnék, de vissza már nem megy.
Kiskirály mezőgazdász, aki a falu megbízásából tolja a havat, úgy dönt minden évben, hogy nem jön be az utcánkba. Elmegy az utca előtt, talán még 3 percét is elrabolná a dolog, ha bejönne.
Nincs együttérzés, nincs a jól elvégzett munka ideája, nem nézi, nem látja az EMBERT. Csak sebtében, immel-ámmal tenni valamit hisz fizetnek érte, nem is keveset.
Elkeserítő. Itt ülök fenn a hegyen magam, és várom, hogy elolvadjon a hó és kiolvadjon a szívem.
.jpg)